Nem volnának költők és nem volna költészet, ha a szerelem, legyen az akár beteljesületlen, tragikus szerelem is, nem volna kivételes ajándék; ha a szenvedély és a szenvedés nem volna szédületes boldogság. Truffaut, aki valahol minden filmjében a szerelem rejtélyét kutatja, ezzel a gyönyörű melodrámával ismét igazolta, hogy nagy rendező és meghatóan érzelmes ember. Filmjének hősei hétköznapi emberek, akiket a véletlen szomszédság kerget a szerelembe. Amit átélnek, abban nagyon sok a fájdalom, a vívódás, a gyötrődés. Soha nem ugyanakkor, soha nem ugyanúgy szeretik egymást. De szeretik. És kikerülhetetlenül sodródnak végzetük felé. Irigylésre méltó a bátorságuk, hogy merészelnek úgy érezni, ahogy a mindennapi életben nem szokás.